Az elmúlt napokban nem írtam. Nem azért, mert nem akadtam bele idiótákba, lelki csipke nélküli gyökerekbe, hanem mert egyszerűen nem volt időm... De most újult erővel fogok neki mások ekézésének! Imádom ugyanis mások szemében tekergetni a szálkát. Mai bejegyzésem témája 15 forint. Nem nagy pénz. Mégis vannak, akik ennyiért képesek lemenni kutyába.
Minden délelőtt kimegyek Barnával egy hosszabb erdei sétára. Én folyamatosan beszélek, ő pedig egy ideig figyel, aztán elalszik. Ekkor megállok a közeli zöldségesnél, és iszom egy kávét. Igazi műanyag poharasat, sok tejjel. Pár napja is így tettem, amikor a zöldséges átugrott a szomszédba egy percre, és rám bízta a boltot. És ahogyan kell, egyből meg is jelent az első vásárló. Futva érkezett, és futva távozott, mert a lánya és az unokája aggódva várták a buszmegállóban. Valaki ugyanis nagyon szomjas volt a családban, és a busz nem vár...
A nagy rohanásban természetesen esélytelen volt, hogy pontos összeget adjon az ásványvízért. Volt nála pénz, de apróban csak 110 forint, viszont a víz 125-be került. Odaadta a 110 forintot, és elrohant. Futtában közölte, hogy itt lakik a környéken, majd behozza a hiányzó összeget. Még éppen elérte a buszt. Csak annyi ideje maradt, hogy puszit leheljen az unoka boldog arcára, és integessen a távozóknak.
AZTÁN RÁM SEM NÉZVE ELINDULT GYALOGOSAN AZ ELLENKEZŐ IRÁNYBA!
 |
Amúgy pedig "Én már a fény gyermeke vagyok, nem fáj a fogam földi fityingekre".
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése